Mielőtt rátérnék a lényegre, megosztok veletek egy személyes történetet arról, hogy mi motivál a mostanihoz hasonló feladatokra:
2002-ben óriási árvíz volt a Dunán, és az Info rádióban többször is leadták Visegrád polgármesterének kétségbeesett nyilatkozatát amiben segítséget kért, hogy tudják tartani a gátakat.
Visegrádhoz nagyon sok szép élmény kötött, így egyértelműnek tűnt, hogy ha már a Palotajátékokon évről évre jókat szórakozunk, és bulikat szervezünk ott, hát akkor is lemenjünk, amikor segítségre szorulnak.
Így, bár aznap reggel épp egy zúzós pénteki rock buliból tértem haza, rögtön felhívtam pár ismerősömet, aminek eredményeként végül egy barátommal rövidesen kerékpárra pattantunk, és igen kalandos (és elhibázott) úton, sokszor a derékig érő megáradt Dunában gázolva, eljutottunk Visegrádra.
Megkérkezve rövidesen munkára jelentkeztünk, és egy csapatnyi hozzánk hasonlóan fiatal önkéntessel beálltunk a helyiek és a sorkatonák közé, és egy nagy parkolóban hajnalig töltöttük és rakodtuk a homokzsákokat. Ott, a hajnalba nyúló lapátolás közben valami furcsa jóleső boldogság-érzés fogott el, egyszerűen örömet okozott a tudat, hogy még ha kis mértékben is, de segíthettem másokon. És szintén ott éreztem először azt a hihetetlen összetartást, bizalmat, és nyitottságot a baj elhárításán vállvetve együtt dolgozók között, amit azóta is csak az ehhez hasonló helyzetekben tapasztaltam.
Deak Kum Pa Árvaház - Luang Prabang, Laosz
Most januárban egy hosszabb út keretében ellátogatok Vietnámba és Laoszba, és főleg az utóbbiról hallottam és olvastam eddig csupa szépet és jót. Minden, sok kultúrát és országot megjárt ismerősöm egyértelműen mint az egyik legbékésebb és legnyugodtabb országról beszélt Laoszról, ahol a nagy mértékű szegénység és nyomor ellenére rendkívül kedves és barátságos emberek élnek.
Az út tervezgetésekor felmerült bennem, hogy hogyan tudnék nem csak nagy fehér utazgatót játszani aki egy gyönyörű, és számára rendkívül olcsó országban jól érzi magát, hanem az utóbbi idők hagyományait követve valamilyen módon segíteni is tudnék az ott élőkön.
Közel egy heti, több szálon futtatott levelezés és keresgélés után egymás után csak falakba ütköztem, és már-már feladtam az elképzelésemet, míg végül megtaláltam azt a helyet és azokat az embereket, akiket kerestem. Ez pedig az Észak Laoszban, Luang Prabang városában működő Deak Kum Pa árvaház, és a köré szerveződött pár lelkes helyi és külföldi önkéntes, aki az ő fennmaradásukat és munkájukat segíti.
Az alábbi videó erről az árvaházról szól, elég volt pár képsor rögtön tudtam: pontosan ők azok, akiket az utóbbi egy hétben kerestem.
a
